Michael Jackson The King Of Entertaiment

Michael Joseph Jackson a világ legnagyobb showmanje akit a világ rosszúl ítél meg.De ez az oldal a rajongók és a valódi zene szeretőinek oldala.Mindenki aki imádja,szereti vagy csak kedveli annak itt a helye.

Michael Joseph Jackson amerikai énekes, zeneszerző, táncos és üzletember.1958. Augusztus 29.én hetedik gyermekként született a Jackson családba.Ekkora sztár az által lett belőle hogy Kathrine Jackson Michael édesanyja meghallotta fiát énekelgetni ágyazás közben.Rögtön szólt az apának Josepnak aki beindította a gyerekek karrierjét.Michael 5 éves korától fogva színpadon állt.Ez jelentette neki az otthont.A sok siker,öröm és a színpadi zsenialítás mögött azonban sötét és szomorú napok álltak.Michael soha nem ért rá arra hogy játszon valakivel vagy hogy kimenjen a parkba csak úgy szórakozni.Ha ezt megpróbálta már gyerekkorában is mindenki autogrammot,fotókat akart tőle.A Motown nevű lemezkiadó cég szerződtette le a fiúkat ahol nagy sikereket értek el.Itt ismerték meg Diana Rosst aki később Michael egyik legjobb és legőszintébb barátja lett.Sorra jöttek a top listás dalok és Michael is kezdett felcseperedni.1978ban Michael szerepelt a The Wiz nevű hollywoodi szuperprodukcióban mely az Óz a Csodák Csodája nevű mű feketék által musical formában feldolgozott változata volt.A madárijesztőt játszotta Diana Ross mellett aki Doroty volt.A film hatalmas kasszasiker lett.Az egyik New York-i próbaforgatás során ismerkedett meg Quincy Jones-al.1979ben Michael kiadta az Off The Wall nevű lemezt Q segítségével.Az album hatalmas sikereket ért el de a maximalista Michael még így is csalódott volt.Elhatározta hogy egy olyan albumot fog készíteni ami megdönti az eddigi összes rekordot.Végül rengeteg újra tervezés és szenvedés utána 1982ben kiadta a Thrillert.Ez az album a mai napig a legnagyobb példányszámban eladott album az egész világon.Nem csak ezzel dőltek rekordok.Az 1984es Grammy-díj kiosztón Michael 13 jelölésből 8at meg nyert mely szintén mai napig világrekord.A Pop király nevet Elizabeth Taylor használta egy díjkiosztón nem pedig Michael találta ki ahogy a bulvársajtó állítja.1984ben utolsó közös turnéra indult a The Jacksons-al melynek neve: Victory Tour.Hatalmas show volt.1987ben kiadta a Bad nevű albumot mely egyik legismertebb albuma.A turnéhoz kapcsolódó Bad Tour rengeteg pénzt hozott melynek nagy részét Michael jótékonysági célokra fordított.Minden egyes városban elment a kórházakba és meglátogatta a beteg gyerekeket ezzel örömet vitt napjaikba.1991ben kijött a Dangerous nevű album.Ehhez is kapcsolódott turné a The Dangerous Tour.Az HBO szerződést kötött a pop királyával.Nagy pénz összeg fejében a Bukaresti turnét kamerákkal rögzítették.A pénzt Michael kórházak számlájára utalta át.1993 egy szerencsétlen év volt a király számára.A Chandler család gyerekmolesztálás ügyében eljárást indítatott Michael ellen.Az ügy igazi média botrány lett és hiába jelentették ki azt hogy Michael ártatlan a bulvár sajtó a mai napig nem akarja elfogadni a hírt.A perek után ismerkedett meg Lisa Marie Presleyvel Elvis Presley lányával.Végül egymásba szerettek és 1994ben összeházasodtak a Dominikai Köztársaságban.A tetőpont az volt amikor Michael és Lisa együtt jelentek meg az 1994es MTV VMAn ahol elcsattant az első nyilvános csók.Michael "élete legjobb időszakának" nevezte később ezt a pár évet.Végül 1995 végén 1996 elején elváltak egymástól.Michael 1995ben kiadta HIStory nevű lemezét melynek kapcsán Magyarországra is ellátogatott.Előszőr hogy "felmérje a terepet" 1994ben még Lisa Marievel látogatott Pestre ahol meg mentette egy beteg kisfiú életét.Itt tartózkodása alatt leforgatta a HIStory album és turné reklámfilmjét.A Hősök tere volt a helyszín ahol a magyar honvédség rengeteg katonája is felvonult.A magyar rajongók is feltűnnek a kis filmben.Végül 1996ben megtartotta a turnét.1996 végén vette feleségül egyik aszisztensét Debbie Rowt aki a Vitiligo nevű bőrbetegségét kezelte.2 gyeremekük született.Első:Prince Michael Joseph Jackson 1997.febr.13.Második:Paris Kathrine Jackson 1998.ápr.3.Paris (magyrúl Párizs) arról kapta a nevét hogy Párizsban fogant.Michael és Debbie 1999ben váltak el.2002ben született Michael harmadik gyeremeke egy béranyától Prince Michael Joseph Jackson II. akit mindenki csak Blanketnek emleget.E közben 2001ben Michael kiadta az Invincible nevű albumot.Később itába keveredett a Sony Music Entertaiment-el.2003ban megbízta Martin Bashirt a brit újságírót hogy mutassa meg az "igazi" Michael Jacksont. Martin Bashir beférkődzött Michael bizalmába és elkészítette a Living With Michael Jackson(Élet Michael Jacksonnal) című filmet.Amikor a premier napján Michael meglátta a filmet teljesen ledöbbent ugyanis Martin Bashir úgy vágta meg az interjúkat és a felvételeket hogy azok kínosak legyenek Michael számára és hogy félreértést idézzenek elő.A bulvár sajtó azzonnal hadjáratot indított a pop királya ellen.2003 közepén újra eljárás indult ellene gyeremek molesztálásért.Tom Sneddon a Santa Barbara-i ügyész 14 vádpontot hozatott fel Michael ellen.A perek borzasztóan megviselték Michaelt.Nem aludt és nem evett eleget.Végül 2005 elején mind a 14 vádpontban ártatlannak találták.Michael egy időre eltűnt a nyilvánosság elől és 2006ban az MTV Music Awardson mutatkozott utoljára.2008 végén kezdte el a készülődést a nagy visszatérésre.2009 elején bejelentette hogy visszatér a This Is It nevű szuper produkcióval az O2 Stadiumban.A próbák folyamtosan haladtak és Michael nagyon boldog volt hogy végre megmutathatja gyermekeinek mit is csinál apuci. Azonban...........................................................................................

2009.Június 25.én a hírtvk elkezdik boncolgatni a hírt miszerint: Michael Jackson kórházban van szívleállás miatt.Frankie Dileo(Michael menedzsere és barátja) egy kétségbe esett rajongótól kapott hívást: Michael háza előtt egy mentő autó áll.Frankie azonnal felhívta Michael aszisztensét aki elmondta nagy a baj.Azonnal a kórházba sietett,ahová nem sokkal később megérkeztek a gyerekek a dadájukkal.Egyszercsak megérkezett Michael édesanyja is Kathrine.Frankie volt az első aki megtudta a hírt."A nővér odajött és rámnézett:Sajnálom.Megkérdeztem hogy ez most mit jelent erre azt válaszolta: Elment." Mondta Frankie."Nekem kellett a gyerekeinek elmondani...hát mit mondja életem egyik legnehezebb perce volt.Aztán odajött hozzám Kathrine is de amikor megkérdezte mit tudok akkor csak annyit mondtam:Semmit.Nem akartam elmondani neki hogy a fia meghalt.Hagytam hogy a kardiológus tegye meg."






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Üzleti fémredőnyök,biztonsági rácsok gyártása és javítása Budapesten

► Vállaljuk elektromos redőnyök és elektromos rácsok javítását-gyártását,üzleti fém redőnyök rugócseréjét,utólagos motorizációját rövid határidővel.

meszarosredonyos.hupont.hu

2. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház!

► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit.

malyiszallas.hupont.hu

3. Polgári Búcsúztató - Zombor Zsuzsanna

► Polgári búcsúztatás és temetés szervezés az Ország egész területén! 70-385-0914

memento.hupont.hu

4. Általános, benzin- és olajálló, hő-, sav- és lúgálló, kopásálló gumilemez

► Gumilemezeket szinte az élet bármely területén szívesen használják. Fajtái: Általános gumilemez, Olajálló gumilemez, Benzin és olajálló gumilemez, Hő,- Sav- és Lúgálló gumilemez, Para gumilemez, Kopásálló gumilemez, Elektromos szigetelő gumilemez

muszaki-gumilemez.hupont.hu

5. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL.

► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI!

mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu

6. Medencefűtés

► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával.

medencefutes.hupont.hu

7. Úszóedzés, úszásoktatás Mezőkövesden!

► Mezőkövesd, és környékén élő fiatalok egészségmegörző úszásprogramja.

matyouszas.hupont.hu

8. Munkaerő Bérlés, munkaerő kölcsönzés

► Munkaerő bérlés hatékonyan, olcsó áron. Szakképzett munkaerő. 1 munka ára 1000,-Ft. Munkaerő kölcsönzés referenciákkal.

munkaeroberles.hupont.hu

9. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

mangotattoo-bodypiercing.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

2. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

3. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

4. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

5. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

6. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

7. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

8. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

9. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

10. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

11. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

12. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

13. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

14. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

15. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

16. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

17. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

18. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

19. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

20. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

21. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

22. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

23. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.

szandra-hannah.hupont.hu

24. Füstcső, füstcső könyök, kályhacső idom, tartozék gáz-, vegyestüzeléshez

► Alu-, fekete-, zománcozott-, szinterezett füstcső, füstcső könyök és egyéb kályhacső tartozékok kis- és nagykereskedelme ONLINE rendeléssel, országos házhozszállítással, BUDAPESTEN + 44 településen INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL

fustcso.hupont.hu

25. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

26. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

27. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

28. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

29. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810

► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com

gumi-reifen.hupont.hu

30. ANTENNABOLT-WEBÁRUHÁZ A BP 1174.BOCSKAI U 29.

► TEL:0612570573,+36309847295 MINDIGTV,FÖLDI ANTENNA, MŰHOLDVEVŐ,KAMION ANTENNABOLT.

sat.hupont.hu

31. tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN

► A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!

pannonmaraton.hupont.hu

32. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

33. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

34. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ

► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!

carlos-zene.hupont.hu

35. PAT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HONLAPJA

► Kedves látogató! Szeretettel köszöntünk Pat honlapján! A községről és a csatornázási munkálatokról informálódhat.

patkozseg.hupont.hu

36. Gyönyörű állatok

► Itt mindent meg találsz az állatokról

gyonyoruallatok.hupont.hu

37. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

38. Pajkos Fénysugár Alapítványi Óvoda és Bölcsőde

► "Beszélj velem úgy, mintha felnőtt lennék! Játssz velem úgy, mintha gyerek lennél! Bízz bennem! Adj nekem feladatot, majd meglátod, milyen ügyes vagyok!" Dávid Rózsa

pajkosfenysugar.hupont.hu

39. Family guy-Amerikai fater klub

► Exkluziv hírek, különkiadások,képek, évadok

familyguy-amerikaifater.hupont.hu

40. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek

► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.

varak-varromok-kastelyok.hupont.hu

41. Díszhalakról minden ami csak szükséges lehet.

► Díszhalak szaporodásáról, tenyésztéséről, etetéséről, betegségeiről valamint a növényekről minden. Az oldal fejlesztés alatt!!

diszhalinfo.hupont.hu

42. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

43. Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

► Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

izvarazs.hupont.hu

44. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

45. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

46. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

47. Aszfaltozás Mart aszfaltozás Kátyúzás Elérhető áron Tel : 0670/750-7508

► Aszfaltozás Országosan Garanciával, Mart aszfaltozás 2000ft m2-től Hengerelt Aszfaltozás Útépítés Kátyúzás

ardex-aszfalt.hupont.hu

48. Használt alkatrészek értékesítése!

► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/

alkatreszbazar.hupont.hu

49. Történelem.hu-amit elhallgatnak

► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"

tortenelem-hu.hupont.hu

50. Ablak Amígó - Baráti árak! +36203685888!

► Ablakcsere ablak javítás Budapest III. IV.. XIV. XV. XVI. XVII. kerületben Pest és Heves megyében! ABLAK AMÍGÓ - BARÁTI ÁRAK! Ablak és Ajtó? Ablak Amígó!!! Német precízitás, gyors munkavégzés!

ablakamigo.hupont.hu

51. Széki Kapusi István hivatalos honlapja

► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.

kapusi.hupont.hu

52. LÁCACSÉKE

► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók

lacacseke.hupont.hu

53. Tekergő Bábszínház

► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.

tekergobabszinhaz.hupont.hu

54. Kreatív arcfestés

► Arcfestés: "Kortól és nemtől függetlenül, mindenkinek egy jó buli" ;-)

krisztalap.hupont.hu

55. A szív dallama

► "Könnyebb az élet, ha dalolhatsz róla."

kitalalt-tortenet.hupont.hu

56. Eladó Spanyol ingatlanok COSTA BLANCA!A SPANYOLORSZÁGI befektetések oldala!

► Eladó Spanyol ingatlanokat kínálunk kedvező áron, COSTA BLANCA csodálatos tengerpartján. Spanyolországi apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban, a létező minden segítséggel.+34 634 096 770

spanyolinvest.hupont.hu

57. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

58. PARIURI SPORTIVE

► LISTA MECURI

pariurisportive.hupont.hu

59. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

60. Minden dolog

► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mindenfajtaoldal.hupont.hu

61. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

62. POPCORN

► Filmezz itt! Megkerestük Neked a filmeket a You-Tube-ról és tartalmukat is elolvashatod! °°¸

popcornok.hupont.hu

63. EUGEN

► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona

eugen.hupont.hu

64. H2o egy vízcsepp elég! 3.évad

► Ez az egész a sellők-ről szól vagy is a h2o egy vízcsepp elég remélem tetszeni fog!!!!Szabályok: Ne lopj!!! ÉREZD JÓL MAGAD!!:) TAKÁCS NIKOLAS A LEGJOBB BOCS MUSZÁJ VOLT IDE IRNI!!! B.U.É.K. Mindenkinek!!!:) Frissités 2011-ben is! Bye: Mariann

selloklub.hupont.hu

65. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

66. BIONICLE

► Király bioniclek

bionicleglatorianss.hupont.hu

67. Csarnokszerkezet-vasszerkezeti pódium-légtechnika-lakatos munka

► Sárvári Miklós EV 06-309-425-200 sarvarimiklos@t-online.hu

csarnokgyartas.hupont.hu

68. Gyűrűk Ura és más Tolkien könyvek oldala

► Egy Gyűrű mindfölött, Egy Gyűrű kegyetlen Egy a sötétbe zár, bilincs az egyetlen

tolkienweb.hupont.hu

69. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

70. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

71. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

72. Nagy;és kis macskafélék

► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!

jankamarci.hupont.hu

73. Gyenesdiási Magyar Vándor Klub

► Célunk: Hazánk, Magyarország épített és természeti értékeinek felkeresése, népszerűsítése, átörökítése.

magyarvandor.hupont.hu

74. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

75. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 3
Havi: 11
Össz.: 5 278

Látogatottság növelés
Oldal: Élete
Michael Jackson The King Of Entertaiment - © 2008 - 2024 - michaeljacksontheking.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »